Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.
Álljon elmbe izzó, forró nyárban:

Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tûz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza : legyen az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden ktáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsg világot.
Együtt kacagnánk végs búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:

Bûn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.